Megkóstoltuk Olaszország legjobb vörösborát

Ebbe a valami újba pedig az is beletartozik, hogy míg kezdetben csak a Trattoria Pomo d’Oro árválkodott egyedül a belvárosban, ma már az Arany János utca ezen szegletét akár Little Italynak is át lehetne keresztelni. Van itt pizzéria, borbár, de még egy cukrászda is helyet kapott, ahol hamisítatlan gelatót kennek nyaranta a pultosok. 

Itt azon sem kell meglepődni, ha a sommelier olaszul szól az emberhez, a trattoria zseniális fogásait pedig természetesen egy olasz séf, Rosario Simeoli vezette csapat készíti: minden adott ahhoz, hogy bármely hétköznap átélhessük a dolce vita érzést – és még csak messzire sem kell menni érte.

A Trattoria Pomo d’Oro világa távol áll minden álolasz manírtól: a belső enteriőr észrevétlenül repít el bennünket a taljánok földjére. A kandallóban duruzsol a tűz, a borospoharak mögött méltóságteljesen magasodik Anselmo Guerrieri Gonzaga márki alakja: ezúttal egy 7 fogásos borvacsorára kaptunk meghívást a város alighanem legkiválóbb olasz éttermébe. Az apropó nem hétköznapi: az északolasz San Leonardo pincészet San Leonardo I.G.T. Selection 2020-as bora elnyerte Az Év Vörösbora különdíjat The Essential Guide to Italian Wine kiadvány szerint – ezt a bort fogjuk most megkóstolni, persze majd csak a vacsora záróakkordjaként.

Első felvonás

„Olaszországban” vagyunk, elmaradhatatlan tehát az aperitivo óra: ezúttal parmezánkrémmel töltött fánkocskák érkeznek, és természetesen pezsgő. Erős kezdés, hiszen nem egyszerű spumante, hanem a champagne-i borvidék egyik olasz kihívójának tekintett Trentodoc metodo classico gyöngyözik a poharakban. A márki pedig közben belekezd a történetbe.

A San Leonardo pincészetnek otthont adó épület (lentebb képben is megmutatjuk!) egykor, még a 18. században kolostorként szolgált: a körülötte meghúzódó völgy átjárót biztosított a hegyekben Svájc és Ausztria felé. A két hegyvonulat között mindössze 800 méter a különbség, ami a szőlőérés szempontjából sem elhanyagolható: átlagosan 4 órával kevesebbet süt itt a nap, így hiába a felmelegedő klíma, az innen kikerülő borok sosem lesznek nagy alkoholtartalmúak: mindig képesek megőrizni eleganciájukat és friss, gyümölcsös karakterüket.

A Garda-tótól keletre vagyunk, nagyjából félúton Verona és Trento között, az Alpok lábánál. A pezsgőként palackozott chardonnay mellett ez a vidék az olyan hűvös klímát kedvelő fajták hazája, mint például a Sauvignon Blanc és a Lagrein: érkezik is a következő két tétel.

A Sauvignon Blanc nem véletlenül örvend az egész világon egyre nagyobb népszerűségnek: intenzív aromatikája összetéveszthetetlenül egyedi, könnyű megszeretni, és sokszor még a magukat legkomolyabban vevő borkritikusok sem tudnak neki ellenállni. Rosario meglepő módon egy aranciniben új életre kelt bolognai ragút képzelt mellé, a rendhagyó párosítás pedig kiválóan működik. Míg – némi képzavarral élve – a Sauvignon Blanc Új-Zélandot, a Lagrein rozé Provence-t varázsolja a Pomo d’Oro falai közé: ez utóbbi céklavariációkra alapuló előétellel lesz teljes.

Jöjjenek a vörösborok!

Toszkána ikonikus ételével, a pappardelle al cinghiale-val lépünk át a vörös szekcióba, amelyet mind a négy itt bemutatott házasításban ugyanaz a három szőlőfajta ad: a bordeaux-i alaphangot jelentő Merlot és Cabernet Sauvignon mellé ezúttal Carmenère szegődött társul. 

Ez utóbbi szőlőfajta talán nem mindenkinek cseng ismerősen – nem véletlenül: bár szintén Bordeaux adta a világnak, a felfedezők egészen Chiléig vitték, és amíg a franciáknál ma már csak elvétve fordul elő, a tengeren túlon ez adja a chilei vörösök zömét. Igaz, megmosolyogtatóan sok évig abban a hitben éltek, hogy ez bizony Merlot… Ez utóbbi tény pedig azért is fontos, mert mindkét szőlőfajta közös tulajdonsága, hogy szerethető, elsősorban gyümölcsökben gazdag, bársonyos, selymes vörösborokra képes. A San Leonardo Pincészet pedig épp ezen arcukat domborítja ki, ezen az estén négy igencsak elegáns tételben.

Az első, a 2022-es Terre di San Leonardo I.G.T., a belépő alapbor már illatával is figyelmet kér. Noha eddigre a vacsoratársaság zöme poharában ez már minimum az ötödik tétel, egy pisszenés sem hallatszik: csak a márki és Gianni történetei szólnak. Nincs nagy alkohol, nincs túlzott hordóhasználat, van helyette érett gyümölcsösség és csipetnyi mediterrán bujaság. A neve, a Terre (=föld) alapján birtokbornak is gondolhatnánk: jó kis ízelítő ez a következő hármashoz.

Az angus marhából készített steak mellé nemcsak szilva chutney kerül, hanem a „középső testvér” is. Kicsit más házasítási arány, más hordóhasználat, más évjárat: 2021 nemcsak itthon adott eleganciára építő tételeket. Steak és vörösbor – mondhatni klasszikus bor- és ételpárosítás –, szépen, egymást dicsérve emelik ki az ízjegyeket, de emellett duójuk textúrában is párhuzamos világokban fut: a hús puhán omlik, a bor bársonyos léptekkel csúszik mellette – nehéz elképzelni, hogy innen még lehet fokozni az élményt, pedig lehet.

Olaszország legjobb vörösbora

Desszertként az olasz étkezési szokásoknak megfelelően érlelt sajt érkezik: márványosan omlik szét a villa érintésére, önmagában is csodálatos kreáció. Ezúttal két poharat kapunk, és az ember már előre dörzsöli a tenyerét, hiszen a bor ilyen típusú összehasonlítása mindig jó játék. 

Az egyik pohárba Az Olaszország Legjobb Vörösbora címet elnyert 2020-as San Leonardo I.G.T. Selection kerül, a másikba pedig a márki által legjobb évjáratnak tartott 2011-es változat, hogy megmutassa: a bor nemcsak most szép, hanem akár egy évtized múlva is büszkén áll a palackban – és kóstolva nyugodtan kijelenthetjük, hogy még kétszer ennyi idő is minimum benne van. Mert az igazán nagy bor ismérve nemcsak annyi, hogy pont most jó, hogy pont most szájat betöltő, hosszú utóízt maga mögött hagyó tétel, hanem hogy évek múlva is az lesz, és a friss aromatika mellé szépen-lassan bekúsznak az egyéb aromák: a dohány, a föld, az aszalványok.

A Sassicaia nyomdokain

Az olasz bortörténelem egyik legfontosabb mérföldkövének számított az 1968-as év: ekkor született meg az első szupertoszkán bor, a Sassicaia, amely mert szakítani az olasz hagyományokkal, és a helyi fajták helyett a franciák jutottak főszerephez. A bor, amely új érát teremtett a toszkán borkészítésben, és a mai napig is a legismertebb olasz bornak számít, történetével sok borászt megihletett és ösztönzött hasonló útra. 

Ez történt a San Leonardo pincészettel is: 1982-ben döntöttek úgy, hogy a Sassicaiához hasonlóképpen a bordeaux-i szőlőfajtákra helyezik a hangsúlyt. Ebben pedig segítségük is akadt, méghozzá annak a Giacomo Tachisnak a személyében, aki a Sassicaia és más szupertoszkán borok mögött bábáskodott. Amikor „kölcsönkérték” a márkiék Antinoritól, a toszkán kolléga csak annyit válaszolt: 

„Persze, menjen hozzátok is, készítsetek nagyszerű borokat ti is, mert minél több kiváló bora lesz Olaszországnak, annál jobb lesz nekünk.” És megszületett a San Leonardo Selection.

Hogy tényleg ez Olaszország legjobb bora? Azt mindenki eldöntheti akár maga is: látogasson el a Trattoria Pomo d’Oróba, és kérjen belőle egy pohárral – vagy vigye haza a D.O.C. Vinóból.

Kóstolt, és a cikkben említett borok

• Marchesi Guerrieri Gonzaga Cuvée Pietra Trento DOC 2020’ (Metodo Classico)
• Le Vette Sauvignon Blanc 2024’ I.G.T. Dolomiti
• Gemma di San Leonardo Lagrein Rosé 2024’
• Terre di San Leonard I.G.T. 2022’ (Cabernet Sauvignon, Merlot, Carmanére)
• Villa Gresti di San Leonardo I.G.T. 2021’ (Merlot, Carmenére)
• San Leonardo I.G.T. selection 2020’ (Cabernet Sauvignon, Carmanére, Merlot)
• San Leonardo I.G.T. selection 2011’ (Cabernet Sauvignon, Carmenére, Merlot)