Ami eddig hulladék volt, abból most értéket csinálnának az új-zélandi borászok

A borászat egyik mellékterméke új életet kaphat

A seprő a borkészítés természetes velejárója: az erjedés és a bor kezelése után visszamaradó, élesztőt, szerves anyagokat és más összetevőket tartalmazó üledék.

Kis mennyiségben talán nem tűnik különösebb problémának. Egy olyan borvidéken azonban, mint Marlborough, ahol rengeteg pincészet dolgozza fel nagyjából ugyanabban az időszakban a termést, rövid idő alatt óriási mennyiség keletkezik belőle.

A Bragato Research Institute által vezetett Marlborough Circular Wine Programme erre keres regionális megoldást.

A terv szerint a részt vevő pincészetektől összegyűjtik a seprőt, majd többek között komposzttal és bioszénnel keverve olyan biztonságosan használható talajjavító anyagot állítanak elő, amely végül visszakerülhet a szőlőültetvényekre.

Vagyis ami tegnap még elszállítandó hulladék volt, holnap már a szőlőtalaj szervesanyag- és tápanyag-utánpótlásának egyik eleme lehet.

Az üzleti modell legalább annyira érdekes, mint maga a komposzt

A program egyik legizgalmasabb része, hogy nem pusztán környezetvédelmi kísérletről van szó.

A pincészetek jelenleg is pénzt költenek a melléktermék kezelésére. Az új rendszerben ezért fizetnének egy átvételi díjat, amelyet úgy határoznának meg, hogy versenyképes legyen a hagyományos hulladéklerakás költségével. A különbség az, ami ezután történik.

A begyűjtött anyagból elkészül a talajjavító, amelyet a részt vevő szőlészetek külön díj nélkül kapnak vissza, és kijuttathatják az ültetvényeikre.

Így egy lineáris folyamat:

szőlő → bor → melléktermék → hulladék

helyett kialakulhat egy kör:

szőlő → bor → melléktermék → talajjavító → szőlő.

Ez már a körforgásos gazdálkodás egyik nagyon kézzelfogható példája.

Több millió dollárt tesznek rá, hogy kiderüljön: működik-e

A projekt mögött komoly finanszírozás áll.

Az új-zélandi kormány 2,79 millió új-zélandi dollárt biztosít a programhoz, amelyhez az ágazat további 4,19 millió dollárral járul hozzá. A teljes beruházás így közel 7 millió új-zélandi dollár.

A cél nem egyszerűen annak bizonyítása, hogy a borseprőt össze lehet keverni komposzttal.

A kutatóknak azt kell megmutatniuk, hogy a rendszer biztonságosan, gazdaságosan és kereskedelmi méretben is működtethető. Vizsgálják a kész talajjavítót, optimalizálják a feldolgozást, minőségbiztosítási rendszert építenek, és üzleti modellt dolgoznak ki egy későbbi állandó regionális üzem számára.

Évente több ezer tonna kerülhet vissza a körforgásba

Ha a rendszer működik, már önmagában Marlborough-ban komoly mennyiségről beszélhetünk.

A program célja, hogy évente több ezer tonna szilárd borseprőt térítsen el a hulladéklerakóktól és a szennyvízrendszerektől. A kutatóintézet számításai szerint a rendszer évente mintegy 4700 tonna szén-dioxid-egyenértékű kibocsátást is elkerülhet.

De talán nem is ez a történet legérdekesebb része.

Hanem az, hogy egy borvidék elkezdett értékes alapanyagként gondolkodni arról, amiért korábban azért fizetett, hogy megszabaduljon tőle.

A komposzt lehet a szőlőtermesztés egyik fontos eszköze

A szőlő talaja nem egyszerűen valami, amiben a tőkék állnak.

A talaj szerkezete, szervesanyag-tartalma, vízgazdálkodása és biológiai aktivitása mind hatással lehet arra, hogyan viseli az ültetvény a száraz időszakokat és milyen körülmények között fejlődik a szőlő.

Ez különösen érdekes akkor, amikor Európa számos borvidékén egyre gyakrabban kerül szóba a hőség, az aszály és a talaj vízmegtartó képessége.

A komposzt önmagában természetesen nem oldja meg a klímaváltozás problémáját. De a szerves anyag visszajuttatása a talajba egyike lehet azoknak az eszközöknek, amelyekkel hosszabb távon javítható a talaj állapota.

És talán ezért izgalmas igazán az új-zélandi kísérlet: nem egy újabb hulladékkezelési technológiát akarnak létrehozni, hanem megpróbálják bezárni a kört.

Ami ma költség, holnap erőforrás lehet

A Marlborough-ban induló program egyelőre kísérlet. A következő években kell bizonyítani, hogy az elképzelés nagyüzemi körülmények között is biztonságosan és gazdaságosan működik.

Ha sikerül, a Bragato Research Institute szerint a modell más új-zélandi borvidékek számára is mintául szolgálhat. És innen már adja magát a kérdés:

vajon hány olyan melléktermék keletkezik ma a borászatokban és a mezőgazdaságban, amelyre hulladékként tekintünk, miközben valójában értékes nyersanyag lehetne?

Marlborough-ban most arra tesznek közel hétmillió új-zélandi dollárt, hogy ezt a borseprő esetében kiderítsék.

Lehet, hogy a borászat következő nagy innovációja nem egy új tartályban vagy pincetechnológiában lesz. Hanem abban, ami visszakerül a földbe.