Amit minden borfogyasztónak tudni kell az autochton szőlőfajtákról

Biztosan veled is előfordul, hogy kiszemelsz egy pincészetet, bejelentkezel, és a kóstolósorban a borász olyan szőlőfajtából készült bort is mutat, amelyről még csak nem is hallottál, vagy, ha hallottál is, esetleg még soha nem kóstoltad. Rákérdezel, hogy ez micsoda, és azt mondja, hogy ez egy ősi magyar szőlőfajta, amellyel itthon már csak alig néhány termelő foglalkozik. 

Mivel egyre gyakoribb az ilyen eset, elmagyarázzuk, hogy mi az, amit feltétlen érdemes tudnod az úgynevezett autochton szőlőfajtákról!

Mit takar az, hogy ősi magyar fajta? 

A borvilágban őshonos, vagy, idegen nyelven autochton szőlőfajtáknak nevezzük azokat, amelyek a világ csak egy adott földrajzi pontján találhatóak meg. Ez a pont lehet egészen kicsi, például egy hegy. Lehet nagyobb, példul egy borvidék, vagy ország. De, az is előfordulhat, hogy mivel szomszédos országok hasonló klimatikus és egyéb adottságokkal bírnak, akár több országban is előfordul.

Az olyan jól csengő fajták, mint a chardonnay vagy vörösben mondjuk a pinot noir képviselik a világfajtákat – ezek a legtöbb bortermelő ország borpalettáján megtalálhatóak. Ami viszont nem, az tesz egy borvidéket, bortermelő országot igazán egyedivé.

Hogyan jön létre az őshonos szőlőfajta? 

A szőlő nagyon sok szempontból érdekes növény. Ezek közül az egyik tulajdonsága az az, hogy többféleképpen szaporítható. Ez történhet például teljesen önálló, emberi beavatkozástól mentes módon is. A legtöbb szőlőnövény önporzó, azaz megtörténik a beporzás, a virágból termés lesz, a termést felcsípi egy kismadár – majd a mag bekerül a földbe, és kikel. Létrejön egy új növény, amely lehet az eredeti növényhez hasonló, vagy, amennyiben a beporzás két különböző szőlőfajta között jött létre, lehet teljesen más is. 

Persze, emberi beavatkozással is megtörténhet a keresztezés. Iyenkor arra törekszik a kutató, hogy egy adott cél érdekében az anyanövény legkedvezőbb tulajdonságait örökítse át az utódba. 

Ami a lényeg mindkét “eredetsztoriban”, hogy nagyon könnyen lehet létrehozni valami újat, és nagyjából ennek a két módszernek köszönhetjük az autochton szőlőfajtákat.

Milyen autochton szőlőfajtáink vannak? 

Idehaza több szőlőfajtát mondunk őshonosnak, mint ami valóban, vitathatatlanul csak a miénk. Vannak olyan szőlőfajták, amelyek eredetileg nem nálunk alakultak ki, viszont nálunk is meghonosodtak. Ilyen például a kékfrankos, amely ugye Ausztriában futott be egészen nagy karriert; de ilyen az olaszrizling is, amelyet tőlünk északra és délre is előszeretettel telepítenek. Ami egyébként közös még a két fajtában, hogy nem tudni pontosan, milyen szőlőfajták szerelemgyerekei – hiába könnyíti meg az életünket ma már a mesterséges intelligencia, valamire még ő sem tudja a választ!

Kárpát-medencében őshonos, régi magyar szőlőfajtánk például a furmint, a kéknyelű vagy a csókaszőlő. A furmintot ugye mondanunk sem kell: ez az, amely a leginkább alkalmas aszú bor készítésére. A kéknyelűt azért soroljuk külön ennél a résznél, hiszen ez gyakorlatilag a legkisebb földrajzi egységhez köthető: még csak nem is egy egész borvidéken, hanem csupán a Badacsonyon találunk kéknyelű telepítéseket. 

A csókaszőlőt pedig azért érdemes megjegyezni, mert egyre több termelő repertoárjában megtalálható, és egyre több borvidékünkön futhatunk vele össze (Zala, Villány, Badacsony, Etyek-Buda, Mátra), és ki tudja, talán egy nap ugyanakkora karriert fut be majd, mint a furmint. A sort még nagyon hosszan tudnánk folytatni. 

Borbély borkóstoló a 2020-as Év Bortermelőjénél

Badacsonytomaj

5 990 Ft

Foglalás

És akkor a harmadik nagy csoportot pedig azok alkotják, amelyeket itthon, hazai szőlőnemesítő hozott létre, jellemzően a 20. század során. Nekik köszönhetően szeretjük az Irsai Olivért, a cserszegi fűszerest, vagy, a kékszőlők közül a turánt.

Kik és miért foglalkoznak ezekkel a szőlőfajtákkal?

Az autochton szőlőfajták reneszánszukat élik itthon. Ennek oka természetesen eléggé összetett, és mi is inkább csak nagy általánosságokra tudunk hivatkozni az alábbiakban. 

Elsőként említenénk a kíváncsiságot. Ahogyan egyre nagyobb magabiztosságot szerez a borász, egyre inkább szeretne valami újat kipróbálni. És ha már új, miért ne vizsgálná meg azt a szőlőfajtát, amellyel az ősei több száz évvel ezelőtt is már foglakoztak?! 

Egyediség. Mindenki az egyediségre törekszik: senki sem szeretne a századik tökéletes merlot termelő lenni a sorban.

A marketing ereje: szőlőválasztástól és borstílustól függően itthon is lehet sikertörténet egy-egy fajta felfuttatása; de sokkal kevesebb úttörő szellemiség szükségeltetik ahhoz, hogy küldföldön befusson a termelő az őshonos szőlőfajtából készült borával. Különösen akkor, ha az a fajta esetleg már rendelkezik némi reputációval, mint például a furmint. 

Borásznak és fogyasztónak egyaránt az őshonos szőlőfajták megismerése egy izgalmas, új kaland, számos fehér folttal a térképen. Gyarapítsuk ismereteinket, kóstoljunk bátran, és adjunk visszajelzést a borásznak!