Barion Pixel
Az amerikai kormány 2025 szeptemberében 15%-os vámot vezetett be az Európai Unióból érkező borokra. Ehhez társult a dollár 15%-os gyengülése az euróval szemben – vagyis a francia borok akár 30%-kal is drágábbak lehetnek az amerikai piacon egyik napról a másikra. Ez a képlet pedig sok pincészetnél élet-halál kérdéssé vált.

Hirdetés

A helyzet leginkább azokat a borászatokat sújtja, amelyek számára az USA a legfontosabb exportpiac. A burgundiai Clos de la Chapelle borásza, az amerikai származású Mark O’Connell például attól tart, hogy így a 100 dolláros palackjai 130 dollárra drágulnak – ez pedig visszavetheti az eladásokat.

A bordeaux-i jobb partról Jean-Christophe Meyrou, a Vignobles K igazgatója, szintén pesszimista. Náluk az export negyede Amerikába irányul, így a vámok szerinte „az utolsó cseppet jelenthetik a pohárban”.

A helyzet a nagy borházakat is sújtja. Michel Chapoutier, a biodinamikus borairól híres Rhône-völgyi óriás, aki egyben a francia borászatokat tömörítő UMVIN szövetség elnöke is, világossá tette: „Nem várhatják el, hogy mi nyeljük le a költségeket. Az adók és a megnövekedett kiadások miatt erre egyszerűen nincs lehetőség.”

 

A legnagyobb veszélyben az olcsó és középkategóriás borok

A vámok leginkább azokra a tételekre jelentenek veszélyt, amelyek eddig is alacsony áron kerültek a polcokra. Az olcsó, 3-4 eurós palackoknál szinte semmilyen mozgástér nincs. Ha megdrágulnak, elvesztik piacképességüket.

A középkategória is szorongatott helyzetben van. Francine Picard (Famille Picard, Burgundia) szerint az amerikai középosztály vásárlói könnyen elfordulnak Burgundiától, és inkább az olcsóbb Loire vagy más régiók borait választják majd.

 

Évtizedes kereskedelmi kapcsolatok megújítására lesz szükség

 

Új piacok után kutatva

Sokan kénytelenek más piacok felé fordulni. Kanada, ahol a CETA-megállapodásnak köszönhetően nincsenek vámok, egyre vonzóbb célpont. Emellett Dél-Amerika, Dél-Korea, Taiwan és India is új lehetőségeket kínál. Chapoutier például már kijelentette, hogy az USA az ötödik helyre csúszott vissza exportpiacai között.

 

A hűség és a luxus még mentőöv lehet

Mark O’Connell úgy látja, a vásárlói magatartás kettészakadhat: a luxusborok vevői maradnak, a középkategória azonban erősen visszaeshet. „Aki eddig hat palackot vett, az most hármat fog” – mondja.

A borászatok remélik, hogy a borturizmus – amely például a Vignobles K bevételének 20–25%-át adja – segíthet ellensúlyozni a kiesést. Sokan ideiglenesen kedvezményeket adnak az importőröknek, de hosszú távon mindenki tisztában van azzal: a fogyasztónak kell majd többet fizetnie.

 

A bor varázsa és a rideg számok

A francia bor hosszú évtizedek alatt hódította meg az amerikai piacot. Most azonban a matematika kegyetlenül beleszól a romantikába. „A bor mágikus termék, az emberek mindig mosolyognak, amikor róla beszélnek” – mondja Francine Picard. De hogy ez a mosoly meddig marad őszinte a fogyasztók és a borászok arcán, az a következő évek kérdése.

2025 október 04.
áremelkedés
SPIELBERGArchlebov
21 Ft
SPIELBERGArchlebov
30 Ft
B\V VinařstvíMilotice u Kyjova
14 Ft
B\V VinařstvíMilotice u Kyjova
17 Ft
TurzíkMutěnice
21 Ft