Barion Pixel
Turay
Bemutatkozás
Szőlők és borkészítés
Galéria
Borkóstolók
Helyszínek
Turay Családi Pincészet
Baj, Neszmély
Galéria
Borkóstolók
Helyszínek

Bemutatkozás

A Turay Családi Pincészetet működtető Turay család története a 17. századig nyúlik vissza. A család nemesi rangját 1663-ban I. Lipót császár adományozta. A történeti kutatásoknak köszönhetően kiderült, hogy a Turayak már 12 generáció óta művelnek szőlőt, de a 20. század viharos történelmi időszaka alatt a szőlő és földbirtokok elkerültek tőlünk. Jelenlegi pincénk és borászatunk 2002 februárjában került a család tulajdonába.

A pincét eredetileg a kapucinus rend építette hozzávetőleg 250 évvel ezelőtt, az 1920-as években pedig présházzal bővítették. Az épület és a hozzátartozó 3000 m 2 szőlőterület 1948 –tól magántulajdonba került. Az épület manzárd szobájában négy védőszentet ábrázoló szekkó (azaz száraz vakolatra festett freskó) látható. Az épület egyházi személyek találkozó helyeként és szertartások helyszíneként szolgált. A pince eredetileg földbe vájt volt, melynek nagy részét téglával kiboltoztuk, de egy darabját eredeti állapotában csodálhatják meg az idelátogatók. Az épület alsó szintjéhez tartozott egy kisebb ( két szamaras ) istálló és a szőlő feldolgozásra alkalmas présház, amelyet mára már kóstoló helységgé alakítottunk át.

2006 őszén kezdtük el a szőlők újra telepítését. A szőlőtelepítés folyamatosan zajlik, 2018 őszén a meglévő 2 ha mellé további 0,4 ha terület került birtokunkba, amelyre rezisztens szőlőfajtákat választottunk, többek között solarist, kékfrankost, borsmentát és olaszrizlinget. Fajtáinkat a területi adottságainknak megfelelően válogatjuk, így az agyagos, márgás, mészköves talajhoz remekül társulnak meglévő tőkéink: rozália, olaszrizling, generosa, pinot noir, cabernet sauvignon. A tételeinkben így egységesen fellelhető az ásványosság, mely a terroirunk sajátossága.

A birtokot a 2018-as évtől a bioorganikus gazdálkodás szerint műveljük, miszerint bioszerekkel (kontakt) permetezünk, hogy meglévő szőlőink immunrendszerét megerősítsük, ennek eredményeként 2021-ben mind a pincészet, mind a szőlőültetvény bioorganikus certifikációt kapott. Annak érdekében, hogy még jobban együtt tudjunk dolgozni a természettel, 2022 őszén biodinamikus gazdálkodásba fogtunk, amely Rudolf Steiner antropozófia elméletén alapul. A kimagasló színvonal miatt a tőkéken lévő termést korlátozzuk, a hajtásokat rendszeresen válogatjuk, zöldszürettel ritkítjuk. A szüret kézi szedéssel, kíméletes feldolgozással történik és ennek köszönhetően a kiváló minőségű színmustból alkothatunk. Az alkotás során pedig azon filozófiánkat tartjuk szem előtt, mely szerint a terroir beszél, mi hallgatjuk, s ennek megfelelően kétféleképpen: oxidatív és reduktív eljárással készítjük tételeinket.

A szőlőművelését és a borászati munkákat Turay Kamill édesapja, Turay István segítségével közösen vezeti. A családi pincészet minden munkájából a feleség Turayné Székely Éva és lánygyermekük Turay Sára és Kamill párja Truszek Tímea is tevékenyen kiveszi a részét. A legjobb munkaerők: Nektár, a németjuhász, aki hűséges társként vonul a traktor mellett, valamint Othello és Furmint, a puli testvérpár, illetve Rozi, Bubi, Kaczor, Muci és Csóka bárányok, akik a legjobb soraljaművelők. A minőségi szőlőművelést és bor készítést a megalapozott tudás és az elhivatottság teszi lehetővé, ezt bizonyítják a már elért eredményeink.

A Neszmélyi borvidék önmagában is páratlan, de a Turay Családi Pincészet panorámáját megtekintve tűnik csak fel igazán mennyi érték vesz körül bennünket: miközben a család a kemencéből tálal, valódi gasztronómiai élményt élhetünk át. Pincénkben borkorcsolyával kísért borkóstolókat is rendezünk, hogy páratlan vendéglátásban részesítsük a hozzánk látogatókat.
Tovább olvasom
Turay Kamill
Borász
Hely
Baj
Alapítás
2002
Birtokméret
2,2 hektár
Értékelem a pincészetet
1 000 Ft-os kupont kapsz cserébe!
Értékelem a pincészetet
1 000 Ft-os kupont kapsz cserébe!
Turay Kamill
Borász
Hely
Baj
Alapítás
2002
Birtokméret
2,2 hektár
Értékelem a pincészetet
1 000 Ft-os kupont kapsz cserébe!
Értékelem a pincészetet
1 000 Ft-os kupont kapsz cserébe!
Turay borkóstoló foglalás a Neszmélyi borvidéken
Kóstold meg helyben a Turay borokat és szerezz új élményeket velünk egy Neszmélyi bortúra során!
Kíváncsi vagy a Neszmélyi borkóstoló árakra szállással és borvacsorával?

Helyszínek

Cim
HU, 2836 Baj, Szent András dűlő 39.
Nyitvatartás
Hétfő:
Bejelentkezéssel
Kedd:
Bejelentkezéssel
Szerda:
Bejelentkezéssel
Csütörtök:
Bejelentkezéssel
Péntek:
Bejelentkezéssel
Szombat:
Bejelentkezéssel
Vasárnap:
Bejelentkezéssel
Szolgáltatások
Szállás
Mosdó
Vinotéka
Borkóstolás
Stílus
Akadálymentesített
Nem
Állatbarát
Csak kint
Wifi
Igen
Parkolási lehetőség
Ingyenes
Férőhely
Bent:
36 fő
Google
Map data ©2025
Map data ©2025

Rólunk írták

Összes cikk
Legyen bio, natúr vagy konvencionális a termék, az a jó bor, amelyik örömet okoz!
Borsuli
Minek nevezzelek? Bio, organikus, natúr és konvencionális borok nyomában

Ha veled is előfordult már, hogy nem értetted, mit jelent, ha egy borbár csak natúr borokat kínál; vagy ha...

április 16. 6 perc
Esztergom látképe a Duna felől
Látnivaló
A Neszmélyi borvidék, ahogyan még nem is gondoltál rá

Izgalmasabb mint hinnéd, és még annál is jobb borokat ad, mint amilyeneket képzelnél. Bazilika, várak,...

április 10. 5 perc