Barion Pixel
Húsvétkor ünnepelünk, összejön a család és természetesen az ünnepi asztalra borok is kerülnek a húsvéti menü mellé. De milyen más szerepe van a bornak húsvét környékén? Mit érdemes választani a húsvéti ételek mellé? Tarts velünk, ha érdekel a húsvét és a bor kapcsolata!

Hirdetés

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, és a tágabban értelmezendő keresztény kultúrkörben is az egyik legnagyobb ünnep az évben. Különböző vallási előírások és néphagyományok kísérik ezt az ünnepet, amelyben természetesen az étkezésnek, és így a bornak is nagy szerepe van. Nézzük, hogy milyen alapvető boros vonatkozásai vannak a húsvétnak!

 

Borfogyasztás a nagyböjtben

Nagyböjtnek nevezzük a húsvét előtti 40 napos időszakot, amikor bizonyos keresztény közösségekben (pl. a római katolikusoknál) az ünnepre készülnek bűnbánattal, önmegtartóztatással, a szegények megsegítésével és rendszeres imával. A gyakorlatban a katolikus egyház előírásai szerint bizonyos napokon a hívek tartózkodnak a hús fogyasztásától. A korai szabályok mára már jelentősen lazultak, az Egyház ma már csak hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő szigorú böjtöt (ez azt jelenti, hogy a hívek csak háromszor étkezhetnek és csak egyszer lakhatnak jól), és csak arra kéri a híveket, hogy ezeken a napokon és a nagyböjt többi péntekjén ne fogyasszanak húst.

Az alkoholfogyasztásról nem rendelkezik az egyház, így „hivatalosan” nyugodtan borozhatsz a böjti időszakban is. Ugyanakkor a nagyböjt a lelki megtisztulásról és a lemondásról is szól, és mindenki maga dönti el, hogy neki mi számít lemondásnak.

 

Húsvéti boros hagyományok

A bor egy velünk élő biblikus ital, ezért sem meglepő, hogy nemcsak a liturgiában, hanem a húsvéti hagyományokban is komoly szerepe van a bornak.

 

Húsvétvasárnap – húsvéti ételek, köztük a bor megszentelése

A keresztények Krisztus feltámadását ünneplik húsvétvasárnap, ehhez a naphoz tartozik az ételszentelés hagyománya is. Ilyenkor a hívek a húsvéti sonkát, tojást, bárányt, kalácsot és természetesen a bort is magukkal viszik a templomba, megszenteltetni. Ez a hagyomány még ma is él, az utóbbi években rendszeresen láthatunk a híradásokban nagy tömegeket Csíkszereda főterén, ahogy ételszentelésre várakoznak.

 

Húsvéthétfő – a locsolók bort is kapnak jutalmul

A húsvéti locsolkodás menetét talán nem kell bemutatni, a korai, népi változathoz képest (amikor a lányokat, asszonyokat egy vödör vízzel öntötték nyakon) manapság már inkább szódával, vagy jobb esetben parfümmel történik a locsolkodás. A locsolkodók piros tojást kapnak és meg is vendégelik őket, ahol a menü rendszerint sonka, tojás, pálinka és természetesen bor.

 

Kerüljenek a legjobb borok a húsvéti asztalra!

Nem lehet kihagyni a húsvéti hagyományok közül, de mégis csak külön bekezdéseket érdemel a húsvéti menü mellé kerülő bor, vagy még inkább borok. Ahány ház persze annyi szokás, de két igazán jellemző és tradicionális húsvéti fogáshoz szeretnénk neked ízben passzoló bort ajánlani.

 

Füstölt, főtt sonka? Fehér- és vörösbor egyaránt jó lehet!

Azért szeretjük a húsvéti sonkát, ha borválasztásról van szó, mert fehér- és vörösbort egyaránt lehet hozzá ajánlani. Ha te inkább a fehéreket preferálod, akkor mindenképp egy mélyebb, hosszabban érlelt, hordózott fehérbort, például furmintot ajánlunk. Lehetőleg olyan borvidékről jöjjön az a furmint, ahol vulkáni altalajjal találkozott a szőlő, és jól sejted, tokaji furmintot fogunk mellé ajánlani.

Azt is megértjük azonban, ha te húsvétkor inkább a vörösborok felé húzol, ebben az esetben viszont jól fog menni a sonkához egy fűszeres kékfrankos, vagy egy komplexebb bikavér, mondjuk az egri borvidékről. Ezek a szép borok nemcsak ízben fognak jól harmonizálni az étellel, de az ünnepnek is megadjuk vele a kellő tiszteletet.

Borindex borajánló: a húsvéti sonkához, ha fehérbort választanál, akkor itt van ez az Isten-hegy Furmint 2015-ből, az Árvay Családi Pincészettől, igazán méltó az ünnepi asztalra. Vörösborokhoz is van 1-1 jó tippünk: remek választás húsvétra ez a Gobri Kékfrankos 2018-ból, de ha ragaszkodnál Egerhez, akkor a Petrény Winery BIG BAND Egri Bikavér 2015-ös bora lesz a megfelelő választás.

 

Bárány? Bárhogy is készíted el, elegáns vörösbor kell hozzá!

A bárány is legalább annyira hozzátartozik a húsvéthoz, mint a főtt sonka. Ízlés és általában családi hagyomány az elkészítés módja, sülve, rántva, de még pörköltként is találkozunk vele a húsvét asztalon. Legyen szó azonban bármilyen változatáról is, a bárányhoz egy légies, fűszeres pinot noir, vagy egy hasonló tulajdonságokkal bíró kadarka csak fokozza az ízélményt.

Borindex borajánló: bárányhoz pinot noir vagy kadarka, más szabály nem is kell. Bátran ajánljuk ezt a Egri Pinot Noir Grand Selection 2016-ot a népszerű Juhász Testvérek Pincészetétől, ebben biztosan nem fogsz csalódni! 

2022 március 27.
DézsmaBalatonszárszó
4.8(1)
3 990 Ft
PolgárVillány
5.0(1)
4 890 Ft
DominiumGyöngyös
5.0(5)
10 990 Ft
GaraiAlsónyék
5.0(4)
7 990 Ft
GaraiAlsónyék
5.0(7)
19 990 Ft
PetrényEger
5.0(2)
9 990 Ft
BasilicusTarcal
5.0(2)
7 900 Ft
BasilicusTarcal
5.0(7)
5 900 Ft