Az oldal sütiket használ
Az oldal sütiket és egyéb nyomkövető technológiákat alkalmaz, hogy javítsa a böngészési élményét, azzal hogy személyre szabott tartalmakat és célzott hirdetéseket jelenít meg, és elemzi a weboldalunk forgalmát, hogy megtudjuk honnan érkeztek a látogatóink.
Paks nem tartozik a köztudatban a legnagyobb borvárosaink közé, pedig nagyon komoly borászati hagyományai és ma is élő, a pincefaluban dolgozó borász közösséggel bír. Ti is ide fogtok érkezni erre a borvacsorával egybekötött borkóstolóra, a több mint 100 hangulatos kis présház között titeket a Szedmák Pincében várnak szép borokkal és finom főétellel.
Ahogy megérkeztetek a pincébe, Szedmák István tulajdonos és borász rögtön egy kis üdvözlőitallal próbál nektek kedveskedni. Ez lehet saját szőlőpárlat, vagy szintén saját gyöngyözőbor, illetve pezsgő, ez csak azon múlik, hogy ki mivel szeretne koccintani. Az ismerkedés közben a borász bevezet titeket ennek a meglehetősen rusztikus és jó hangulatú pincefalunk a rövid történetébe, hogy ti is jobban el tudjátok képzelni, hogy milyen lehetett itt régen, illetve lássátok, hogy hogyan épült fel az egész pincefalu.
A vacsora (vagy ebéd) fogásait ugyan előre lebeszélitek, de az összesen 9 boros kóstolósort itt fogjátok összerakni a borásszal. Szedmák István 14 különböző tolnai borral dolgozik, lesz mit betenni a sorba, a borász pedig segít, hogy az ízlésetekhez és az ételekhez a lehető legjobban passzoljanak a kiválasztott tételek.
A főétkezés 3 elemből áll (előétel, főétel, desszert), az ezekhez illő borok kiválasztásában pedig jó, ha hallgattok a borászra is, mégis csak ő ismeri a legjobban a borait. A vacsora fogásait folyamatosan szervírozzák majd nektek, és nektek már csak annyi a dolgotok, hogy beszélgessetek, és bátran kérdezzétek a borkóstoló vezetőjét, aki örömmel avat be titeket a borkészítés rejtelmeibe.
István szakács végzettséggel (is) bíró feleségének köszönhetitek a finomságokat, amelyek között olyan ritka és különleges ételköltemények vannak, mint a brassói nagypecsenye krumplifánkkal, a rántott hús, vagy a bajor söröskakas knédlivel.
A borkóstoló után természetesen elviteles vásárlásra is lesz lehetőségetek, hogy bármikor felidézhessétek ennek a kiváló összejövetelnek a hangulatát. Gyertek ti is Paksra a Szedmák Pincéhez és egyetek-igyatok annyit, amennyi belétek fér ezen a különleges helyen.