Az oldal sütiket használ
Az oldal sütiket és egyéb nyomkövető technológiákat alkalmaz, hogy javítsa a böngészési élményét, azzal hogy személyre szabott tartalmakat és célzott hirdetéseket jelenít meg, és elemzi a weboldalunk forgalmát, hogy megtudjuk honnan érkeztek a látogatóink.
A borkóstoló Cserépfaluban lesz, de mindenképp egyeztess Hajdu Roland borásszal, mert a "BÜKK Hardcore" fantázianevű kóstoló egy dűlőtúrával kezdődik. Együtt fogtok kimenni a szőlőbe, ahol a borász mesél a térség talajviszonyairól és természetesen már az első borotokat is itt fogjátok megkóstolni. Ez pedig nem lesz más, mint egy virágos, mézes hatású rizlingszilváni.
A dűlőtúra miatt jobb, ha kirándulócipőben érkeztek, a további borokat azonban már a Csipke Portán fogjátok megkóstolni. Jó idő esetén a szabadban, ennek a stílusos vidéki vendéglátóhelynek az udvarán kialakított „Borsufniban” zajlik majd a bükki borkóstoló.
A soron következő borok mellé igazi, helyben készült kenyeret és kenegetősöket, idényzöldségeket, valamint egy helyi termelőnek köszönhetően sajttálat szolgálnak fel nektek. Igazán jól passzol ez a hidegtál a soron következő zenit, olaszrizling és Bálvány-Bükkborokhoz, amelyekkel Hajdu Roland a bükki borvidék könnyed, virágos, friss oldalát kívánja bemutatni.
A BÜKK Hardcore gasztro borkóstoló része egy főétel is, amit azonban előzetesen kell kiválasztanotok a borkóstoló foglalás után. Ez lehet sült kacsacomb szilvás-káposztával töltött diós gombócban, vagy sült csülök héjában sült krumplival, fokhagymás tejföllel leöntve, házi savanyúsággal. Nem könnyű a választás, ezt mi is tudjuk, még szerencse, hogy a borok között nem kell választanod, mind a nyolcat megkóstolhatod.
Az ételek mellé már egy komplexebb, hordóban érlelt chardonnay-t fog Roland a poharatokba tölteni, amelyet két vörösbor követ. A könnyebb kékfrankos után egy testesebb birtokbor következik, amely egy vörös házasítás, de ennek összetétele maradjon titok. Annyit azonban elárulhatunk, hogy tökéletesen passzol az ételekhez, bármelyiket is választanád. Megkóstolhatjátok a Birtokborral töltött kézműves bonbont is.
Zárásként Roland egy természetesen édes zengővel jön, amihez a Csipke Porta biztosítja a házi süteményt, így biztosan senkinek nem lesz hiányérzete a BÜKK Hardcore gasztro borkóstoló után.